Blog

Szűrők

Kedvencünk, a Piña Colada koktél

A koktélokat alapvetően azok számára alkották meg, akik nem kedvelik az alkohol ízét, és szeretik, ha valami más, gyümölcsös vagy citrusos íz elfedi az alkohol erőteljes, csípős aromáját. A Piña Colada még a koktélok között is édesnek számít, igazi női ital, amit azok is szeretni szoktak, akik tartózkodnak a szeszes italoktól. A klasszikus koktél kókusz és ananász egyvelege, némi alkohollal és jéggel fűszerezve, de ma már hódít az epres változat, sőt, az alkoholmentes is. Az Interfood ezen a héten ezt a finom, édes koktélt mutatja be kedves olvasóinak, ami igazi tengerparti hangulatot varázsol fogyasztójának.

Kalandos kalóztörténet

Vajon ki és mikor alkotta meg először ezt a különleges koktélt? Mint szinte minden étel és ital esetében, itt is sokan vitatják a pontos eredetét, ám a legkalandosabb változat egyértelműen egy kalózhoz köthető. A legenda szerint Puerto Ricóban élt egyszer egy nemes, kinek családja kezdetben tehetős volt, majd hirtelen csődbe ment. A fiatal fiú így tengerésznek állt, majd kalóz lett belőle. Nevéhez számos legenda fűződik, az egyik közülük ennek az édes koktélnak a feltalálása. Puerto Rico pedig olyan büszke híres-hírhedt szülöttére, hogy a Piña Colada 1978 óta nemzeti italuk.

Egy másik változat

A másik, talán kicsit több hitelt érdemlő változat helyszíne szintén Puerto Rico. Ramón „Monchito” Marrero egy bárban dolgozott csaposként és egyszer azt a megbízást kapta, hogy készítsen egy különleges, enyhén alkoholos italt. A csapos három hónapig kísérletezett, mire végül megalkotta ezt az egyszerű, de nagyszerű koktélt. Mindez 1954-ben történt, a Piña Colada azóta kétségkívül meghódította az egész világot.

Kalóriadús hűsítő

A Piña Colada ugyan egyszerű összetevőkből áll, mégis rendkívül kalóriadús. Fogyókúrázóknak nem javasolt a fogyasztása, de aki nem félti a vonalait, annak a nyári hőségben akár desszertnek is beillik. A szűrt ananászlé, a kókuszkrém, a rum és a jég sűrű elegyet alkot, ami gyorsan eltelíti az embert. A „Piña Colada” annyit jelent, hogy szűrt ananászlé.

Mostanra már Ön is megkívánt egy finom koktélt? Ne gondolkodjon sokat a dolgon, a nyár a hűsítők ideje, egy finom koktél pedig bármikor jólesik. Hogy közben ne maradjon éhes a család, rendeljen házhoz finom ebédet az Interfoodtól! Csak néhány kattintás, és futárunk házhoz viszi kedvenceit!

Ez is érdekelheti

tojások

Amit a tojásról tudni érdemes

A tojás az alapvető élelmiszereink egyike. Azt régóta tudjuk, hogy rendkívül magas a fehérjetartalma, és emiatt nagyon egészséges, rendszeres fogyasztása ajánlott – ez utóbbi nem nehéz feladat, hiszen minden második étel hozzávalói között ott szerepel a tojás, és hazánkban is népszerűek a tojásételek. Ennek ellenére érhetnek még bennünket meglepetések a tojással kapcsolatban, ezeket gyűjtötte össze…