Blog

Szűrők

Ősz – az igazság ideje!

Az őszt sokan nem szeretik. Emlékeztet az elmúlásra, rövidebbek a napok, sok az eső, fúj a szél, kevesebb a spontán mulatság… Ízlés dolga, hiszen közben az ősz teremti meg a behúzódó esték hangulatát, a téli ünnepekre való készülődést, és az ősz teszi igazán megbecsülendővé a melegebb, könnyebb időket is az évben – ahogyan csak a sötétség képes értelmezni a fényt…

Egy valamit azonban rendre elfelejtünk, ha az őszről van szó: az ősz az igazság ideje! Legalábbis ami az étkezési szokásainkat és a testünkhöz való viszonyunkat, az egészséges életmóddal kapcsolatos törekvéseinket illeti. Mert a közhiedelemmel ellentétben az őszi meleg pulóverek, vastag nadrágok és kabátok nem arra hivatottak, hogy elfedjék a lustaság, a kényelem és a zsíros fogások nyomait, mondván, hogy most úgysem látszik, hanem éppen ellenkezőleg! A valóban tudatosan táplálkozónak mindegy, hogy milyen évszak van, pontosan tudja, hogy a naptár nem befolyásolhatja, hogy egészségesen étkezzen, hogy a változatosságra törekedjen, és még a borús időben is megtalálja a megfelelő mozgásformát. Szóval, ha olyannal találkozik, aki a vastag réteg holmik alatt is fitt, energikus és formás, attól kérjen életmódbéli tanácsokat! Tavasszal, trendi diétákkal sokan kísérleteznek a soha nem definiált „bikinialak” jegyében, de az igazi bölcset őszi alakja árulja el!

A szezonalitás nem szűnik meg!
Tévedés azt hinni, hogy ha vége a nyárnak, akkor minden, ami egészséges alapanyag, nyugalomba vonul. A káposztafélék, a savanyított termékek, a póré, a tök, a répa, a karalábé, a zeller, az édesburgonya, a cékla, a fekete retek, az alma, a körte, a dió, a mogyoró, a mandula, a csipkebogyó, és a külföldről érkező citrusfélék (felsorolni is lehetetlen), mind megannyi csodás étel hozzávalója lehet.

Varietas delectat – azaz a „változatosság gyönyörködtet”
Az előző bekezdésből következik. Kreativitásra fel! Nem, az őszi étel körüli örömök sem végződnek a sült krumplinál… Minél változatosabban készíti és tálalja a fenti finomságokat, annál nagyobb eséllyel juttatja a szervezetét a szükséges, sokszínű tápanyagokhoz. Forgasson szakácskönyveket, cseréljen recepteket a barátokkal, ha pedig végképp nincsen ideje (kedve), bízza az Interfood séfjeire a főzést! Válogasson a diétás vagy a paleo menüből, és biztosak vagyunk benne, hogy nem fog csalódni.

Az alapelvek nem változnak
Ne feledje! Ősz ide vagy oda, a rostok nélkülözhetetlenek, a vitaminok szükségesek – sőt; hiszen ezek vérteznek fel a hideg időben könnyen összeszedett fertőzésekkel szemben, a kevesebb zsír mindig előrelátó választás, a sót mindig ki lehet cselezni némi zöldfűszerrel, a cukrot az ilyenkor szezonális aszalványokkal. A reggeli ilyenkor is a legfontosabb étkezés, a minőségi alapanyagokon nem érdemes spórolni. Tudatosítás, tudatosítás!

Endorfin, a csodaszer
Enélkül nincs öröm, csak az a szürke köd az ablakon kívül és bent a lélekben. Az ideális és egészséges test megőrzésében óriási szerepe van! Sétáljon az ősz káprázatos színeiben gyönyörködve, tekerjen egy nagyot a biciklijével, vigye el a családot egy kiadós evezésre! Mozogjon, használja a testét! Végül pedig, engedje meg magának a pihenés luxusát, húzódjon be, töltekezzen… a bikiniszezonra semmi gondja nem lesz…

Ez is érdekelheti

Amerikából jöttem II.

Aki olvasta előző cikkünket, az már tudja, hogy a banán úgy származik Amerikából, hogy valójában nem is onnan származik. Bizony, ilyen érdekes ellentmondásokra derülhet fény, ha valaki rendszeresen követi az Interfood blogját. Korábban bemutattunk néhány zöldséget és gyümölcsöt, amelyet Amerika felfedezésének köszönhetünk, most pedig következzen a folytatás, újabb érdekességekkel. Tartson ismét velünk, ígérjük, izgalmas lesz!…