Manapság, ha valaki érdeklődik afelől, hogy mi történik a magyar gasztroglóbuszon, és nyitott szemmel, szívvel, sőt szájjal jár az éttermek, hobbiséfek, ételkiszállítók háza táján, a jó falatok mellett könnyen botlik kérdésekbe, ellentmondásokba is. Olyan kérdésbe például, hogy miért ismeri ma jobban a quionát, chia magot, tápiókát, mint a tarhonyát? Valóban idejétmúlt, avítt, paraszti étek a tarhonya? Akkor is így van ez, ha éppen olyan összetevőkből készítik hozzáértő, dolgos kezek, mint más, trendi tésztaféléket? Akkor is, ha éppen a ma oly népszerű kézműves technika garantálja ennek az éteknek a létjogosultságát? Lehet még a tarhonyának reneszánsza a magyar konyhában?

Kövessük meg és szeressük meg újra a tarhonyát! No, nem a rossz hírű „sörét”-ről beszélünk, hanem arról a mesterműről, amit rostán gömbölyítenek át a fáradtságot nem ismerő asszonyi kezek, és amelynek olyan egyszerű alapanyagai vannak, mint a liszt, a víz, a tojás és a só, valamint az a titokzatos hozzávaló, amit a szárító Nap melege csempész a tésztába. Hosszú ideig eltartható, a régebbi időkben elsősorban paraszti étel volt, melyet szaftos húsok mellé adhatunk (ahogyan az Interfood is kínálja önnek), máskor idényzöldségekkel vagy pásztortarhonyaként ehetünk, de édes desszertek alapjául is szolgálhat.

A tarhonyának múltja, történelme, krónikája, legendája van! A törökök közvetítésével ismerkedtünk meg vele, hogy a XVII-XVIII. századra, elsősorban az Alföldön, de az egész országban is népétellé váljon. Nem meglepő, hogy a híres kutató-földrajztudós Vámbéry Ármin is ezt viszi magával élelmiszer-tartalékként, amikor 1862-ben Buhara felé veszi útját (úgy tűnik, ekkorra a tarhonya már népszerűbb, mint a hamuban sült pogácsa…). Az 1879-es nagy szegedi árvíz után a kis tésztamorzsák népszerűsége az egekbe szökik, olyannyira, hogy 1933-ban meg is rendezik az első Tarhonya-Nagygyűlést a Szegedi Hét keretében, és elhatározzák, hogy ezt az ételt a honvédség, iskolák, közintézmények konyháiban is népszerűvé teszik.

Ha műveltségét szeretné csillogtatni a rekkenő júniusi melegben, nyugodtan mondja fennhangon, hogy „tarhonyaszárító idő van”; a romantikus júniusi éjszakában pedig nevezze a Holdat „tarhonyaszárító csillagnak” – elődeink is így tettek már…!

Jó étel ez. Gyorsan elkészül, bármilyen alkalomra méltón kiegészíthető, hiszen egy jó pörkölt, sok-sok húskockával laktató eledele lehet a hétköznapoknak, vadból készült hússal izgalmas, mégis hagyományos köretként léphet fel, krumplival, öregtarhonyaként böjtös ebédül szolgálhat, vállalkozó kedvűek pedig süteményt is süthetnek belőle. Móra Ferenc, Tömörkény István rajongtak érte. A jó háziasszony, a jó szakács tudja, hogy a tarhonya többféle mérete több felhasználási módot, eltérő főzési időt jelent. Elkészítésének legalább annyi trükkje van, mint az olaszok rizottójának… Egyszerű, de időtálló, sokoldalúan felhasználható tésztaféle. Ideje újra felfedeznünk, mert a régiek tudták, a tarhonya megérdemli a figyelmet!