Blog

Szűrők
Az igazi kemény dió: a válogatós gyerekek II.

Az igazi kemény dió: a válogatós gyerekek II.

Az előző bejegyzésünkben elkezdtük a nehéz harcot a válogatós kicsikkel, most pedig új ötletekkel felvértezve folytatjuk azt, minden erőnkkel támogatva az elkeseredett szülők csapatát. Lássuk, mit tehetünk még a korábban leírtakon túl:
Figyeljük meg saját gyermekünket!
Szülőként rendkívül nehéz azt látni, hogy a gyermek nem eszik, ezért akkor is próbáljuk és akarjuk, hogy egyen, amikor már nem kéne. Így könnyen megeshet az, hogy egy fél órás vergődés végére már minden türelmünk elfogy. Nem muszáj ilyen hosszúra nyújtani a próbálkozást, ha ismerjük és figyeljük gyermekünket. Minden gyerek jelzi, ha már nem kér az ennivalóból. Ki-ki saját módján, mindegyik máshogyan, de meg lehet figyelni azokat a jeleket, amelyek megjelenése után már nem érdemes még kétszer, még ötször megpróbálni az etetést: felhúzza az orrát, fintorog, csapkodja az asztalt, kiüti a kezünkből a kanalat, hadonászik a lábával, stb. Figyeljük meg, a miénk hogyan jelez és értsünk a szóból elsőre!
Tanítsuk meg nekik az étkezést, ahogyan az ábécét vagy a számolást! Az étkezés annyira elemi szükségletünk, hogy sokszor eszünkbe sem jut, hogy meg kellene tanítanunk rá a gyerekeinket. Meséljünk nekik sokat arról, hogy mennyire fontos, hogy mit eszünk, beszéljünk a rendszeres étkezés és az egészséges alapanyagok előnyeiről. Az emberi test működése izgalmas téma a gyerekeknek, és ennek kulcsfontosságú része az elfogyasztott ételek minősége. Szánjunk erre időt, legalább annyira fontos tanítások ezek, mint az olvasás vagy a számolás. Olvassunk közösen róla, figyeljük meg a különféle élelmiszereket, nézzünk olyan mesét, ami ezzel foglalkozik.
Beszélgessünk az étkezésről!
Meséljünk a gyereknek arról, hogy az emberi testnek milyen tápanyagokra van szüksége és miért. Keressünk személyes érintettséget a témában, ha például a kisfiunk imád focizni, meséljük el neki, hogy ha megeszi a finom husit a tányérjáról, az hogyan fogja támogatni a testét, és utána hogyan tud majd óriási gólokat rúgni. Természetesen ebben a témában nem mindegy az életkor és esetenként a mi saját ismeretanyagunkat is gazdagítani kell. De kétségkívül megéri, az egészséges táplálkozásra és életmódra tanítás az egyik legnagyobb életre szóló ajándék, amit adhatunk gyermeküknek.
Legyünk hiteles minták!
A gyerekek számára az elsődleges mintát szüleik jelentik, mindenben őket utánozzák. Nem kivétel az evés sem. Gondoskodjunk róla, hogy jó mintát lásson tőlünk, együnk sok gyümölcsöt, igyunk vizet, étkezzünk változatosan és tartsuk az ajánlott napi ötszöri étkezést. Természetesen nem kell bigottan ragaszkodni a saját magunk felállította szabályokhoz, együnk mindent, ami jól esik, és ami az egészségünket szolgálja, a lényeg a mértékletesség és a változatosság.
Szívből reméljük, hogy tudtunk hasznos tanácsokkal szolgálni, és kitartást kívánunk minden érintett szülőnek! Ha szeretne nyugodt lenni, hogy egészséges alapanyagokból készült, jó minőségű ételt tesz gyermeke tányérjára, keresse bizalommal az Interfood.hu-t és rendelje meg tőlünk családja ebédjét!

Ez is érdekelheti

Székely-ügyirat avagy a legtalányosabb étel: Székely-káposzta… vagy székelykáposzta?

A legtalányosabb, mert elsőre úgy tűnik, nincs is itt semmiféle talány. De ahogy egyre beljebb ereszkedünk az oknyomozásba, a székelykáposzta-akta úgy terebélyesedik, ködösödik, az egyértelműnek vélt adatok megkérdőjeleződnek, dátumok csúsznak ide-oda évtizedeket, hírességek tűnnek fel, majd buknak alá a múltba… Sherlock Holmesnak való eset. Izgalmas gasztro-kutakodás az étel- és konyhatörténelemben, ahol a bátor nyomozónak szembe…