Blog

Szűrők
Az igazi kemény dió: a válogatós gyerekek I.

Az igazi kemény dió: a válogatós gyerekek I.

Válogatós gyerekkel küzdeni az ebédlőasztalnál ülve majdnem olyan reménytelennek tűnik, mint amikor egy kisegér próbál menekülni a macska karmai közül. A macska gyors, okos és olykor kegyetlen, játszik az egérrel, pont, ahogy a gyermek játszik a szülei idegeivel egy-egy ebéd vagy vacsora során. A légy türelmes az a jó tanács, ami ilyenkor csak még idegesebbé teszi a játszmában résztvevő felnőttet, és amitől a pokolba kívánja még azt is, aki ezt javasolta neki. Az Interfood ételfutár csapata megpróbál olyan ötleteket összeszedni, amelyektől talán nem mászik kapásból a falra az érintett szülő.

Csak semmi pánik! Minden gyerek átesik ezen az időszakon, ki előbb, ki később. Teljesen normális, ha vannak olyan időszakok egy gyerek életében, amikor válogat, vagy szinte semmit sem akar megenni. Amikor még kis totyogó, jön a foga, fájdalmas neki az evés, szinte biztos, hogy nem úgy és annyit fog enni, mint előtte. Később is lehetnek ilyen időszakok, minden fejlődési szakasznak megvannak a nehézségei. A gyerek fejlődése szempontjából nem számít egy-egy rosszul evős hét, bízzunk a gyermekünkben, ha most nem eszik, a következő héten be fogja pótolni. A kicsiknél a jól evős és a rosszul evős időszakok folyamatosan váltakoznak, ezért nem kell amiatt aggódni, hogy megáll a fejlődésben. A lényeg, hogy próbálkozzunk, ne adjuk fel, ha elutasítja az ételt, hagyjuk rá és a következő étkezésnél próbáljuk meg újra.
Ne feledjük, ez egy hosszú folyamat! Az étkezés nem egy mindennapi csata, amit megnyerünk vagy elvesztünk a napok során. Az egészséges étkezést hosszú évek alatt tanulja meg és fejleszti ki magának az ember. Mi felnőttek is folyamatosan kísérletezünk, új recepteket próbálunk ki, az életünket átszövi a tanulás és az ismerkedés az új ízekkel. A gyerek ugyanígy tesz, próbálkozik, tapasztal, ismerkedik. Azzal pedig hiába idegesítjük magunkat, hogy a másik gyermekünk milyen jól eszik mindig, ez tévút, és nem segít. Minden gyerek más, az egyik szereti a spenótot, a másik nem. Hagyjunk időt minden gyereknek, hogy rájöjjön, ő mit kedvel és mit nem.
Ne keressünk részmegoldásokat! Sokan esnek abba a hibába, hogy a rosszul evő gyereknek édességet, kekszet, rágcsálni valókat adnak a főétkezések helyett, mert félnek, hogy baja lesz a kicsinek, ha semmit sem eszik egész nap. Ez egy rossz taktika, mert ebből azt tanulja meg a gyermek, hogy ha nincs kedve rendes ételt enni, helyette kapni fog nassolni valót. A szaladgálás közbeni evés minden gyerek kedvenc elfoglaltsága, de nem szerencsés megoldás. Ha nem akar ebédelni, hagyjuk rá, a déli pihenés után próbáljuk meg újra. Ha akkor sem eszik, vacsorára kínáljunk neki valami mást, de az legyen teljes értékű táplálék.

Következő cikkünkben folytatjuk tanácsainkat, addig is ajánljunk minden kedves olvasóknak az Interfood ételfutár változatos menüit. Rendelje házhoz a holnapi ebédet, hogy több ideje maradjon a válogatós gyerekkel való próbálkozásra!

Ez is érdekelheti

Kevésbé ismert olajfajták

Hogy mi egészséges és mi nem, azon folyton vitatkoznak a táplálkozással foglalkozó szakemberek, így van ez a zsiradékok témakörével is. Hogy a zsír vagy az olaj az egészségesebb, azt mára szinte lehetetlen eldönteni, egymásnak teljesen ellentmondó információkat találni a témáról az interneten. Egy azonban biztos, hogy minél változatosabban étkezünk, annál jobbat teszünk vele testünknek, egyes…