Blog

Szűrők

Gyermekünk a tányér körül – mit egyen egész nap? (I.)

Minden szülő tudja, mennyire fontos kérdés, hogy gyermeke hogyan táplálkozik. A megfelelő étkezési kultúra kialakítása nemcsak azért hangsúlyos, hogy a kicsi fogai ne potyogjanak ki ideje korán a sok édesség és üdítő miatt, hanem azért is, hogy megtanulja, az étkezés a mindennapok lényeges része, amely közösséget teremt, örömöt ad, és, ha megfelelő kereteket teremtünk hozzá, segít egészségesebb, energikusabb felnőtté cseperedni. A minőségi étkezésre nevelés azonban nem kevés tudatosságot, sokszor szervezést igényel a szülőtől.

Ahhoz, hogy gyermekünk egészségesen táplálkozzon és kellő mértékben fejlődjön, két alapszabály közé érdemes a táplálásáról való elveinket rögzíteni. Az első, hogy egy gyermek számára nincsen semmiféle tiltó lista, semmilyen étel, amit ne ehetne. A második szabály pedig: ne elégedjünk meg annyival, hogy a gyermek mindig és csak a kedves ételeit fogyasztja (nem mellékesen ezek nagy eséllyel kerülnek ki a finomított lisztből, finomított cukrokból készült élelmiszerek, az üdítőitalok stb. közül), hanem tudatosítsuk, mire van szüksége valóban fejlődő szervezetének, és ehhez igazítsuk, mit teszünk a tányérjára!

A fenti két szabály közé rögzítsük hát, mikor, mit és hogyan! A gyermek számára optimális étrendi piramis alján, azaz legnagyobb mennyiségben a rostokban gazdag gabonafélékből készített ételek helyezkednek el. Vagyis, a fejlődésben lévő szervezetnek minden étkezéskor szüksége van a teljes kiőrlésű gabonákra, legyen az búza, rozs, zab vagy barna rizs, de érdemes megismertetni a gyerekeket a kölessel, árpával is. A piramis következő szintjét a zöldségek és gyümölcsök alkossák! Minden étkezéshez kínáljon belőlük, lehetőleg a szezonnak megfelelő, friss, nyers darabokat, kerülje a konzerves vagy befőttben tartósított, cukrozott verziókat! A gyerekek számára elengedhetetlen az állati eredetű, teljes értékű fehérjék fogyasztása. Ezek biztosítása tejből és tejtermékekből, húsokból, halakból történjen! Az édességek, sütemények csak a piramis csúcsán jelennek meg, vagyis ezekből egyen legkevesebbet a gyermek, semmiképpen ne legyen mindennapos a tányéron. Kínálja a főétkezések után, kis adagokban, a mértékletesség elvét tartva szem előtt!

Mindenképpen törekedjünk arra, hogy gyermekünk, még ha ideje nagy részét már nem a közös otthon konyhájában tölti is, naponta ötször étkezzen. Soha ne induljon például el reggeli nélkül, legyen ez a nap egyik legbőségesebb, leggazdagabb étkezése! Kis fantáziával a reggeli igazi ünnepe lehet a napnak, hiszen számtalan formában kerülhetnek az asztalra a teljes kiőrlésű lisztekből készült kenyerek, a minőségi, sovány felvágottak és sajtok, kiegészíthetik őket a tojásos ételek, a joghurt, kefir és a sok-sok nyers zöldség. Az ebéd mindig meleg fogásokból álljon, legyen bőséges, egészítse ki a reggelit és előlegezze meg a vacsorát! A tízórai és az uzsonna, a nap kisebb étkezései állhatnak gyümölcsökből, tejtermékekből, müzliszeletből stb. A vacsora se legyen elhanyagolt, mellékes! Akár a hideg, akár a meleg változat mellett döntünk (vagy váltogatjuk ezeket), ami ilyenkor az asztalra kerül, egészítse ki a napi hiányt, gondolja végig, mit nem sikerült aznap a szervezet számára juttatni: gabonából, húsból vagy zöldségből volt kevesebb? Készítsen abból ételt, ami kimaradt!

Ez is érdekelheti

Naspolya – ronda, de finom

Naspolya – ronda, de finom Vannak ételek, melyek nem a dekoratív megjelenésükről híresek, ilyen a naspolya is. A kis termések akkor igazán édesek, ha az első fagyok megcsípik, és kissé elkezdenek megszottyadni. Az érett naspolya puha, barna, és úgy fest, mintha már meg lenne romolva. Nem túl bizalomgerjesztő, mégis ilyenkor a legédesebb, legfinomabb. Ez a…