Blog

Szűrők

Négy étel, amivel felturbózhatod az immunrendszered

Sajnos mindenki életében vannak időszakok, amikor túl sok a munka és túl sok a stressz, ennek pedig az az eredménye, hogy az ember szervezete kimerül, és ilyenkor fogékonyabbak vagyunk mindenféle betegségre. Az ilyen nehéz időszakok után jó, ha tudunk tartani egy kis pihenőt, néhány olyan napot, amikor a semmittevésé a főszerep. Amellett, hogy pihenünk, érdemes ilyenkor nagyobb hangsúlyt fektetni arra is, hogy mit eszünk, néhány étel ugyanis kifejezetten jótékony hatással van az emberi szervezetre, segít immunrendszerünknek egészségesen működni. Ezek közül mutatunk be most néhányat.

Fokhagyma

A népi gyógyászatban fontos segítő a fokhagyma, mert vírus-, gomba-, és baktériumölő hatással rendelkezik. A természetes gyógymódok közül az egyik leghatásosabb ellenszere a felsőlégúti megbetegedéseknek, és a betegség megelőzésben is fontos szerepe van. Sokoldalúan felhasználható zöldségféle, rengeteg ételbe bele lehet tenni.

Spenót

A spenót sajnos sokaknál a nemszeretem ételek között szerepel, ami nem is csoda azok után, hogy az iskolai menzákon nemzedékeken át főzelékformában ijesztgették vele a gyerekeket. De jó, ha tudjuk, hogy a spenótnak sokféle arca van, és a mai gasztronómia már sokkal szélesebb körben fel tudja használni, mint a szocialista korszak konyhásnénijei. A spenót igazi szuperzöldség, mert tele van az emberi szervezet számára hasznos vitaminokkal és ásványi anyagokkal. Nagy mennyiségben tartalmaz flavonoidokat, karotinoidokat, vasat, C-vitamint, E-vitamint, ráadásul segíti a sejtosztódást is.

Mandula

A mandula nem csak finom, és remek helyettesítője lehet az egészségtelen nassolni valóknak, de nagyon magas az E-vitamin tartalma is, ami elengedhetetlen az immunrendszer egészséges működéséhez. Ezen kívül ellátja az emberi szervezetet magnéziummal és rosttal. Ha csak egy falatka ételt szeretnénk magunkhoz venni, nincs jobb választás a pirított mandulánál.

Édesburgonya

Az édesburgonya az elmúlt évek nagy felfedezettje, nagy előnye, hogy zsír- és koleszterinmentes. Béta-karotinban gazdag, egy közepes nagyságú édesburgonya tartalmazza a napi A-vitamin szükségletünk 120%-át. Mindezek mellett pedig ragyogóvá és üdévé varázsolja a bőrt. Készülhet főzve, párolva, sülve, grillezve – bármilyen formában nagyon finom.

 

Ön is éppen megterhelő időszakon megy keresztül? Kezdi érezni a kimerültség jeleit? Jó lenne finom ételeket enni, és pihenéssel tölteni az elkövetkező hetet? Az Interfood segítségével mindezt megteheti, mi levesszük a főzés terhét a válláról. Rendeljen finom és egészséges ételeket házhoz, pihenje ki a fáradalmakat a kellemes tavaszi időben!

Ez is érdekelheti

Kedvencünk, a lángos

Sokan hungarikumnak gondolják, a népnyelv csak langallónak nevezi, a kellemes idő beköszöntével pedig sokkal gyakrabban készítjük, mint télen. Ez utóbbi oka egyértelműen a tömény olajszag, ami együtt jár vele, és amit jobb minél gyorsabban kiszellőztetni a lakásból. A balatoni nyár és a strandok állandó vendége, a lángos e heti blogcikkünk főszereplője. Ha nem hungarikum, vajon…