Eljött az ideje a juhtúrós sztrapacskának! Ha odakint hűvös és barátságtalan az idő, kell valami, ami megvigasztal az íróasztal mögött… Mit szólna egy laktató, gazdag ételhez, amiben a kedvencei találkoznak: galuska, zamatos juhtúró és szalonnapörc. Már rendelheti is a sztrapacskánkat, hogy néhány pillanat alatt elégedettség töltse el, az élet mégsem annyira zord, mint az az ablakon kinézve tűnik…

Mai magyar rajongói közül senkinek nincsen kétsége, hogy szlovák eredetű étel. Annál meglepőbb lehet azonban, hogy az elnevezés körül – mint minden nagy távolságokat meghódító, népszerű étel esetében – meglehetősen nagy a zavar. A névnek e formája alatt (sztrapacska) ugyanis, északi szomszédaink nem az általunk is szívesen fogyasztott juhtúrós-pörcös változatot értik, hanem a savanyú káposztás-húsosat… De annyi baj legyen, mi tudjuk, amit tudunk.

A szlovákok nemzeti eledele népszerű a lengyeleknél és az ukránoknál is, Kárpátalján nyögvenyelőnek, nyögőnek nevezik. Tulajdonképpen azoknak a végtelenül egyszerű, paraszti ételeknek a sorába tartozik, amelyek minden nemzet konyhájában megtalálhatóak aszerint, hogy az adott vidék milyen könnyen elérhető, bárki számára megfizethető alapanyagokat kínál a konyháknak; éppen ezért olyan népszerűek ezek az ételek évszázadokon át.

A sztrapacska tésztája csak akkor autentikus, ha a galuska nyersen reszelt krumplival készül. Érdekes összefüggése a történelemnek és a konyhakultúrának, miért is került az Európa-szerte ismert nokedlibe krumpli. A hegyvidékeken bizony sokszor kellett szembenézni gabonahiánnyal, és a búzát valamivel pótolni kellett. A szegényebb tájakon erre jó szolgálatot tett a krumpli, aminek a termesztését Mária Terézia rendelettel is szorgalmazta 1767-ben. Ahogy nőtt a krumpli aránya a földeken, annál biztosabban nyerte el helyét a liszt mellé adagolva egyes ételekben. És mivel a szlovák falvak háztartásainak asztalára ritkán került hús (baromfi is csak akkor, ha valaki beteg lett), feltétként sokszor használták a túrót, hiszen juh rendszerint a legszegényebb portákon is legelhet egy-kettő… Összeadva tehát: volt krumplis nokedli, meg a juhtúró, lett belőle juhtúrós sztrapacska…

Ma már fesztiválokat rendeznek az iránta való hódolat jeléül, és készítésének bajnokait is megválasztják. Csodálatos karrier! Főzésének csínját-bínját érdemes kiismerni, hogy mindig ízesebben kerülhessen az asztalra. Illik hozzá például a petrezselyem, a kapor, a snidling; a galuskát kissé tapadósra érdemes hagyni; minél finomabb a juhtúró, annál finomabb az étel, és a galuska főzőlevéből másnap kiváló leves főhet…

Oh, és még egy tipp az Interfood szakácsaitól: a sztrapacska megmelegítve, ropogósra sütve tán még finomabb, mint frissen… Egy próbát megér, nem?